Az Inbox egy 2014. október 22-én megjelent levelező kliens a Google gondozásában, ami a levelezést hivatott forradalmasítani, bár ez a fogalom önmagában egy kicsit túlzás. A Dropbox már jóval korábban kiadta a saját kliensét (Mailbox), aminek az alapja ugyanaz a To-Do email koncepció, amit az Inbox is használ (és valószínűsítem, hogy más kliensekben is megjelent már ugyanez korábban..), ugyanakkor ezek egyike se rendelkezett olyan háttérrel, mint amivel a Google tudja megtámogatni a saját megoldását, így az eddigi próbálkozások közül talán ez juthat el először szélesebb körökhöz. A levelező egyelőre béta állapotban van és csak meghívóval lehet kipróbálni, ez a közeljövőben valószínűleg változni fog és szabadon lehet rá regisztrálni. (SZERK.: a mai napon (Google I/O 2015) ez meg is történt: Inbox is now open to everyone)
Mivel a Google-nek van már egy milliók (milliárdok) által használt levelezője, a Gmail, az első kérdés ami felmerülhet az emberekben, hogy le fogja-e váltani azt az Inbox. Erre az Inbox csapatától érkezett már válasz a reddit-en:
"In the short term, no. In the very long term, we hope so. Inbox is something new – that’s why we’re launching it as a separate product. We care deeply about Gmail and Gmail users, but in the long run as we add more features to Inbox and respond to user feedback we hope that everyone will want to use Inbox instead of Gmail. Ultimately, our users will decide."
Vagyis egyelőre biztosan nem és hosszú távon is csak remélik ( ~nem fogja ). Ugyanakkor mégsem mondanám azt, hogy felesleges, mivel végre alternatívát kínál a jól bevált, ugyanakkor egysíkú levelezésben. A levelező működését az előbb már említett To-Do koncepcióval lehet a legjobban leírni. Az email fiók átváltozik egy gigantikus To-Do listává, ahová sorban érkeznek be a "feladatok".
Működési elve/újítások összefoglalva:
Működési elve/újítások összefoglalva:
- ha egy feladattal (e-maillel) végeztünk, vagy csak nem akarunk vele foglalkozni, egyszerűen ki kell pipálni/el kell "söpörni" és el is tűnik a bejövő levelek közül
- lehetőség van arra, hogy beállítsunk egy későbbi időpontot, amikor újra beérkezik a fiókunkba a levél új e-mailként/emlékeztetőként
- ki is "tűzhetjük" az emaileket, ami ezután kiemelt helyen lesz a beérkező levelek között
- minden eddiginél erőteljesebb csoportosítása (bundling) az e-maileknek
- közvetlenül az Inbox fiókból hozhatunk létre Google emlékeztetőket, amik később a levelek között megjelennek
A bundling talán érdemel még egy kis magyarázatot, ugyanis a Gmailben is megtalálható egy ehhez hasonló funkció tavaly óta, amikor is a levelek automatikusan, illetve manuálisan különböző csoportokba rendeződnek (Primary, Social, Promotions, Updates, Forums), de az Inboxban ez még több kategóriával egészül ki (Travel, Purchases, Finance, Low Priority stb.). Illetve ezek a kategóriák a beérkező üzenetek között is csoportonként jelennek meg, így akár egy egész csoportot egyszerre "kész" státuszba lehet rakni. (pl. havi rezsi befizetés után a visszaigazoló e-maileket..)
Amiben segíthet nagyon sok embernek ez az új koncepció, az az e-mail fiók eddiginél sokkal hatékonyabb és egyszerűbb karbantartása. Ha arra gondolok, hogy néha egy-egy embernél mekkora káoszt látok az email fiókban (a négy számjegyű olvasatlan email a kedvencem) azt gondolom, hogy életképes lehet ez az alternatíva. Egyszerűen késznek kell jelölni a számunka érdektelen e-maileket és soha többet nem találkozunk velük. Nekem személy szerint elég hamar sikerült egy meghívóhoz hozzájutnom (november elején) és azóta mind mobilon, mind pedig asztali gépen ezt használom elsődleges levelezőmként, késztetést pedig sosem éreztem, hogy visszaváltsak a Gmail-re. Az Inbox használata óta egyetlen e-mail sem volt, amiről elfeledkeztem volna, és a beérkezett üzenetek között sem volt 15-20-nál több email egyszerre. Biztos, hogy vannak egyébként hiányosságai, de ezekről most nem tudok semmit sem írni, ugyanis az utóbbi fél évben nem léptem be a Gmail-be se a weben, sem pedig telefonon, mivel semmit sem hiányoltam onnan, vagyis számomra semmilyen negatívummal nem jár az Inbox használata. Azt hiszem egy próbát mindenképpen érdemes tenni vele.
Ui.: Természetesen bárkinek küldök meghívót aki ki szeretné próbálni!
Ui. 2: Ha valaki elkezdi használni arra érdemes odafigyelni, hogy ha korábban a Gmail-ben lett beállítva szűrő a beérkezett üzenetek átugrására és címkézésére, azokra a címkékre itt be kell kapcsolni a bundling-ot, vagyis csoportosítást, különben nem fogunk semmi értesítést kapni ezekeről a levelekről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése